BEMIND: a Bakker Holland online marketing ügynöksége.

Bakker Holland: Európa legnagyobb kertspecialistája, így szinte minden európai országban jelen van, immár több, mint 70 éve.

BEMIND: 2013 óta a Bakker Holland Magyarország online marketing ügynöksége

Bakker Holland esettanulmány

A Bakker Holland Magyarország márka online felügyeletét 2013 óta biztosítjuk, elsősorban az elektronikus kereskedelemhez kapcsolódó célok eléréséhez.

Közös célunk

A Bakker Holland esetében az a különös helyzet állt elő, hogy megbízásunk kizárólag a vállalat marketing tervének online támogatására szólt, webfejlesztés nélkül. Ehhez arra volt szükségünk, hogy a Bakker Holland üzletpolitikáját alkalmazva felmérjük a hazai kertészeti piacot, megismerve a cég termékekeit, a célcsoportot és természetesen a versenytársakat is. Közös, legvégső célunk pedig az lett, hogy a bakker-holland.hu webáruház forgalmát töretlen lendülettel és időszakról időszakra – a mai napig – növelni tudjuk.

A teljes átvizsgálást és megismerést – és persze sok óra beszélgetést a Bakker marketing vezetőjével és a régióvezetővel – követően negyed éves performance, azaz teljesítmény szemléletű online marketing stratégiát készítettünk. Ennek részeként kidolgoztuk azt az akciótervet, amiből olyan számszerűsíthető eredményeket becsültünk, mint például:

  • várható konverziós arány csatornánként külön lebontva organikus (SEO) és fizetett látogatói (SEA) forgalomra
  • várható kosárérték csatornánként
  • várható bevétel
  • várható költségek
  • ROI

Eredményeink

Céljaink eléréséhez az első negyedévben rengeteg tartalmat néztünk át, módosítottunk és írtunk. A webáruház tartalmainak jelentős részéhez hozzányúltunk, a lehetőségekhez mérten teljes technikai keresőoptimalizálást végeztünk, amelynek minden lépését egyeztettük a Holland központtal. A webáruház organikus csatornából (Google) származó kereskedelmi forgalmát sikerült megtöbbszöröznünk.

Időszerű volt értékelni teljesítményünket, az elvégzett munkát és levonni a következtetéseket. Újabb javaslatokkal álltunk elő, amelyekkel a központ által meghatározott e-kereskedelmi célokat kívántuk elérni/ túlszárnyalni. A keresőoptimalizálás mellett átszerveztük a keresőhirdetéseket, valamint elkészítettük a közösségi marketing stratégiát és annak akciótervét. Microsite-ot és Facebook alkalmazásokat fejlesztettünk. A bakker-holland.hu webáruház forgalmát azóta is töretlen lendülettel időszakról időszakra növelni tudjuk.

Vallomás

Megtisztelő számunkra, hogy immár több mint két éve együtt dolgozunk a Bakker Hollanddal. Ma már biztosan állíthatjuk, hogy Európa legnagyobb kertspecialistája nemcsak a kedvenceink közé tartozik, de igazi társakat és partnereket találtunk a Bakker Holland vezetőiben. Köszönjük!

További munkáink és esetek.