Pannon Egyetem: A veszprémi Pannon Egyetem a hazai felsőoktatási intézmények között az élvonalban foglal helyet, 2020-ban az előkelő 9. helyet tudhatta magáénak. A Pannon Egyetem az elmúlt évtizedben dinamikusan fejlődött, nagyon sokat tett és tesz a minőségi oktatás fejlesztéséért, a kutatási tevékenység erősítése és a hallgatói szolgáltatások színvonalának emelése érdekében.
Ennek eredményeként a régió tudásközpontjában ma több mint tízezer hallgató vesz részt az öt karon kínált, szinte minden tudományterületet lefedő, több mint száz szak valamelyikén.

Pannon Egyetem esettanulmány

Aktivitások

Közel áll hozzánk a Pannon Egyetem, ismerjük a működését, a hallgatói összetételét már számos projektben működtünk együtt. Részt vettünk pályázatokhoz kapcsolódó pályázati kommunikációban, sőt egyes karok számára reklámfilmeket is gyártottunk. Több ízben közreműködtünk a beiskolázási stratégia megalkotásában, melynek részeként készítettünk szervezeti modellt/stratégiát, kommunikációs modellt/stratégiát és marketing modellt/stratégiát. Mindezek során megfogalmaztunk mérési stratégiákat, amelyek a beiskolázási marketing kampányok eredményességéhez járultak hozzá.

Érzések

A Pannon Egyetem különleges helyet foglal el a szívünkben, hiszen szeretjük és ismerjük. Mindig örömmel tölt el Bennünket, amikor az oktatást érintő együttműködésben segédkezhetünk. Köszönjük!

További munkáink és esetek.