Tan Kapuja Buddhista Főiskola: A Tan Kapuja Buddhista Egyház felsőoktatási intézményeként azzal a céllal jött létre, hogy a rendkívül sokszínű és gazdag buddhista hagyomány tanításait Magyarországon is közkinccsé tegye. Nemcsak egy szűk vallási kör igényeit szeretnék kielégíteni, hanem színesíteni kívánják a hazai kulturális palettát, azzal a meggyőződéssel, hogy a buddhizmus alapelvei közel állnak mind a magyar, mind az európai szellemiséghez.

Tan Kapuja Buddhista Főiskola esettanulmány

Feladatunk

A TKBF esetében klasszikus beiskolázási kampány és kommunikáció kidolgozása, valamint megvalósítása volt a feladatunk, gazdaságossági szempontokat figyelembe véve. A beiskolázási kampány a hagyományos beiskolázási- és a pótfelvételi időszakot is jelentette.

Aktivitások

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola számára márka -és kommunikációs stratégiát készítettünk, arra épülve beiskolázási kampány stratégiát, amelynek a megvalósításán dolgozunk. Ennek értelmében gazdaságos megközelítéssel támogatjuk a kommunikációt, amelynek alapját az organikus terjesztésű tartalmak adják. Az organikus tartalmak -a helyi vagy időközi – egyéb terjesztésére épültek a social media, social ads és Google hirdetések is.

Eredmények

Örömmel vettük, hogy nagyon jó eredményeket értek el a kampányok egy olyan évben, ahol a felsőoktatásba jelentkezők száma jelentősen visszaesett. Büszkeséggel tölt el Bennünket, hogy egy erősen csökkenő pályázó létszám mellett a TKBF jelentkezési számában stagnálás mutatkozott, ebben pedig a mi kezünk is benne lehetett.

Érzések

A Buddhizmus mögött rejlő filozófiát – a nem ártás, a középút és az erőszakmentesség – a BEMIND is magáénak érzi. Ezért is örülünk annyira, hogy a Főiskolával dolgozhatunk. Köszönjük!

További munkáink és esetek.